A GYORS VÁLTOZÁSOK JELLEMZIK A VILÁGOT.
HOGYAN TALÁLHATJUK KI, HOGY MIT HOZ A JÖVŐ.

Egy új digitális valóság felé tartva

A koronavírus-járvány magatartásunk számos részét megváltoztatta az egész világ társadalmaiban, mint pl. hogy hogyan dolgozunk, vásárolunk, vagy hogy hogyan vagyunk egymással kapcsolatban. Ezek a változások felgyorsítják a már meglévő lendületet, beleértve ebbe annak ösztönzését, hogy digitalizáljuk tevékenységünket és a fogyasztók magatartását. Jonathan Curtis, a Franklin Equity Group technológiai kutatócsoportjának vezetője úgy véli, hogy azok a cégek lesznek az élen a válságot követően, melyek a digitális átalakulásnak is élenjárói. Tudjon meg többet ezekről videóban!

Az innovációs és technológiai növekedés legfontosabb ösztönzői

A technológia hajtja előre a bomlasztó innovációt, mely az elavult folyamatokat félresöpri, és új lehetőségeknek ad teret.

Bár világunkat sok új technológia változtatta már meg, a megújulás sebessége egyre nő. Az elkövetkező évtizedekben még nagyobb növekedést tapasztalhatunk majd a digitális technológiák, eszközök és szolgáltatások területén. Hol találhatóak a potenciális befektetési lehetőségek?

Mesterséges Intelligencia

Lehetővé teszi az adatelemzéseket jelentősen automatizált számítógépesített eszközökkel

Példák: Alibaba, Facebook, Google1

Felhő szolgáltatások

Támogatja a cégeket abban, hogy globálisan olcsón tudják digitális tevékenységüket működtetni.

Példa: Amazon1

Pénzügyi szolgáltatók (Fintech)

Nagyon fontosak az új kereskedelem növekedése szempontjából, mert lehetővé teszik a digitális tranzakciókat.

Példa: Tencent1

A dolgok Internete (IoT)

Fogyasztói és üzleti folyamatok adatainak gazdag tárháza

Példa: Qualcomm1

Szoftver Szolgáltatásként (SaaS)

Lehetővé teszi, hogy a vállalkozások hatékonyabban vonzzanak új ügyfeleket a tevékenységek szétválasztásával.

Példa: Salesforce1

E-kereskedelem

Összeköti az egymástól bármilyen távol élő vevőt és eladót.

Példák: MasterCard, Alibaba1

Biotechnológia

Az új gyógyszeripari technológiák új kezelési módszerekkel biztatják a betegeket, és előrehaladást jelentenek az egészségügyben.

Példa: Illumina Inc.1

Mivel a technológia egyre jobban integrálódik az üzleti folyamatokba és a fogyasztói magatartásba, ez a szektor hatalmas fejlődésen megy keresztül.

Használja ki a növekedési témákat a digitális átalakulásban Alapjainkkal.

A technológiai szektor növekedésének kihasználása

Az Ön portfóliója lépést tart az innováció sebességével?

A technológiai cégek egyre fontosabbak a gazdaság és az üzleti világ szempontjából. Ez a szektor uralja a részvénypiacokat, és a digitális átalakulási megatrend eredményeképpen tovább fog növekedni. A tíz legértékesebb cég közül hét ezen a területen tevékenykedik.2 A növekedési potenciáljukkal összehasonlítva a technológiai szektor értékelése (árfolyam-nyereség arány) továbbra is ésszerű, és még meg sem közelíti a dotcom korszak csúcsát.3 Ez a szektor az S&P 500 Index második legnyereségesebb szektora.4

A legértékesebb cégek piaci kapitalizáció szerint (USD milliárd)2

70%

-uk technológiával kapcsolatos cég

Alapjaink

A technológiai alszektor sokrétűsége és a technológiának a mindennapi életben betöltött szerepe is jelentős érv amellett, hogy a technológiát befektetési portfólióink rendkívül fontos elemeként kezeljük.

Részvényalapok egész sorát kínáljuk, melyek e szektort más megvilágításba helyezik. Kérjük, vizsgálja meg, ezek közül melyik illik leginkább az Ön befektetési igényeihez!

20

év

az indulás óta

Franklin Technology Fund*

  • Figyelemmel kíséri a kiváló minőségű technológiai cégeket világszerte

  • Hasznot húz a digitális átalakulásból származó befektetési lehetőségekből.

  • Három vezető növekedési témára koncentrál:cloud computing (felhő) szolgáltatások, a „dolgok internete”és az e-kereskedelem.

  • 2020. áprilisában 20 éves évforduló

  • Világszerte a leginnovatívabb cégek növekedési potenciálját figyeli

  • A következőkre koncentrál: globális e-kereskedelem, genetikai áttörések, intelligens gépek, új pénzügy és exponenciális adatok.

  • Egy nagy mértékben diverzifikált növekedési portfólió

  • 2019-ben indult, és egy olyan Amerikában értékesítet alapot utánoz, melynek sikeres múltja 1968-ig nyúlik vissza.

20

év

az indulás óta

Franklin US Opportunities Fund*

  • Amerikai vezető növekedési cégekbe fektet be, hiszen az USA a világ legnagyobb és legrugalmasabb részvénypiaca.

  • Jól diverzifikált, multi-cap, több iparágat lefedőportfólió

  • A legfontosabb növekedési területek a technológia, biotechnológia, és a kommuniikáció.

  • Dokumentált alaptörténet 2000 óta

20

év

az indulás óta

Franklin Biotechnology Discovery Fund*

  • Egyetlen iparágra koncentráló alap, mely a teljes piaci kapitalizáció biotechnológiai cégeibe fektet be.

  • A legutóbbi áttörést jelentő fejlemények potenciális növekedését kutatja.

  • A következőkre koncentrál: biotechnológia, feltörekvő gyógyszeripari és orvosi technológia és élettudományi cégek.

  • Hosszú alaptörténet 2000 óta

*A luxemburgi bejegyzésű SICAV, a Franklin Templeton Investment Funds („FTIF” ) részalapja.

Tapasztalatunk a technológiai szektorban

A technológiai és digitális trendek gyorsabban változtatják meg világunkat, mint ahogyan azt sok befektető gondolná.

Székhelyünk a Szilícium-völgy közepén található, így csoportunk közel van a vezető technológiai cégekhez, kutatóegyetemekhez és a kockázati tőke cégekhez. Ez a közelség segít abban, hogy a szélesebb értelemben vett piacot megelőzve vegyük észre a befektetési lehetőségeket és a technológia keltette lemaradásokat.

30

Szektor Szakértők5

Gyakorlott szektorszakértők végzik a mélyelemzéseket és gondoskodnak az iparági beszámolókról valamennyi piaci kapitalizációt és stílust illetően.